Czilli Aranka – Nyitott ablak című verseskötetének bemutatói Erdélyben

Czilli Aranka kovásznai költőnek, tanárnak a budapesti Írók Alapítványa-Széphalom Könyvműhelynél megjelent Nyitott ablak című első verseskönyvét 2018. október 4-én 18 órakor szépszámú közönség előtt  mutatták be a kézdivásárhelyi Vigadóban. Bevezetésképpen Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja köszöntötte a rendezvény két szereplőjét, a szerzőt és Mezey Katalin Kossuth-díjas költőt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, a Széphalom Könyvműhely vezetőjét. Beszélt Czilli Aranka költői jelentkezéséről, lírájának jellemzőiről is. Ezt követően Czilli Aranka olvasott fel  verseiből, majd Mezey Katalin beszélgetett vele kötetének születéséről és további írói terveiről.

Másnap, október 5-én Kovásznán, a helyi Művelődési Központ színháztermében mintegy 200 diák jelenlétében rendhagyó irodalom órát tartott Czilli Aranka és Mezey Katalin. Mindketten felolvastak írásaikból, beszéltek írói terveikről és válaszoltak a diákok kérdéseire.

Délután 18 órakor a kovásznai  Művelődési Központ zsúfolt előadótermében a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai adtak műsort, amely során felolvasták Czilli Aranka számukra legkedvesebb verseit is. Majd ismét Mezey Katalin kiadóvezető és a szerző beszélgetett a verseskönyvről  és válaszoltak a feltett kérdésekre.