Nyitott ablak

Műfaj: 
vers
Szerző: 

(új versek)

A/5, 104 old., színes, fóliázott, keménytáblás kötésben-

Öszinte hang, humor és önirónia jellemzi az első kötetes költő verseit. Többnyire szabadverseket ír, de nem idegen tőle a kötött forma sem, és jól eltalált, szép gyermekversek is születnek keze alatt.

ISBN: 
978-615-5479-51-9
Ár: 
2000,- Ft
Rendelhető

A Nyitott ablak

Czilli Aranka erdélyi költőnő, versei több magyar és romániai irodalmi folyóiratban is megjelentek. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban nyelvtant és irodalmat tanít, és aktívan részt vesz tanulói felkészítésében különböző irodalmi versenyekre. Úgy érzi, fontos feladata megtanítani a gyerekeknek az irodalom szeretetét és próbálja elérni, hogy a tankönyvi sallangok ismétlése helyett közeledjenek a versekhez. Tanárként és költőként az egymásra való odafigyelést és elfogadást tartja fontosnak. Innen ered első verseskötetének címe, melyet egyben ars poeticájának vall: Nyitott ablak.

A Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelent kis verseskötetet jó érzés kézbe venni: szép tipográfia, igényes kötés. A versek négy fejezetre vannak osztva, minden fejezetcím egyben az utána következő vers címe is: Jel, Intézményes boldogság, Mozaik, Fordulat. A költemények rendkívül sokszínűek, némelyik formája vagy hangulata ritmusos mondókákra, gyerekdalocskákra emlékeztet. A rendkívül aktuális és jó humorral megírt átiratok mellett vannak komolyabb hangvételű művek, azonban a közvetlen szerzői hang ezekre is jellemző. Legtöbbjüket egyetlen gondolatra fűzi fel, melyet pont annyira bont ki, amennyire szükséges, megadva az olvasónak azt az örömet, melyre tanulói figyelmét is igyekszik felhívni: a saját értelmezés lehetőségét.

A versek között válogatva leggyakrabban a hétköznapok örömeivel és nehézségeivel találkozhatunk. A mindennapok problémáit feldolgozó témák azonban önmagukban kevesek lennének ahhoz, hogy közel érezzük magunkhoz őket. A költőnő egyedi ábrázolásmódja teszi őket különlegessé. Czilli Aranka képes a bonyolult, nehezen leírható félelmeket, fájdalmat vagy épp csöndes örömet feszélyezetlen nyíltsággal bemutatni, mindenféle díszítést mellőzve, anélkül, hogy ezeknek az érzéseknek a valódi értéke elveszne:

„Mint egy nehéz kabátot,
szegre akasztom az életet.
Holnaptól hópehely leszek
vagy csuklódon lüktető erezet,
kávédból hiányzó íz leszek,
zavartan hiába kevered (...)ˮ

(meztelenség)

Ugyanakkor egy olyan gyakori szituációt, mint egy kisgyermek beoltása képes megtölteni a szeretet és az abból fakadó fájdalom okozás szükségességének örök ellentmondásával.

Ezek a témák könnyen átérezhetőek, hiszen mindenki szembesül velük: a gyász, a félelem, a magány, az együttlét és a gyermeknevelés apró boldogságai, a mai, átlagos dilemmák senki számára sem ismeretlenek. Aranka elmondása szerint azért választotta a lírát, mert ebben a műfajban képes a legőszintébb és a leghitelesebb lenni, és valóban, műveiből hiányzik a sallang vagy az öncélú fellengzősség:

„A novemberi gyertyaláng
két végén állunk: te meg én.
S hogy könnyezve ma megint egy kanóc elég,
ez felismerésnek, bánatnak is elég:
hogy élni itt nélküled is lehet,
hogy betelt széken-fogason-asztalnál a
helyed (...)ˮ

(memento)

Versei közvetlenek, őszinték és szépek. A ritmusuk jólesik a szemnek, az ábrázolt kép elindul és befejeződik, nem hagyva maga után hiányérzetet, meghagyva az olvasónak azt a nyugalmat, hogy elidőzzön az egyedi és remekül megválasztott hasonlatokon, ízlelgesse a gondolatokat. Kedvenceim közé tartozik a következő két sor: „rigófüttyöt hajt az ágˮ, Tavasz című verséből, illetve „Fogynak a madárcsontú reggelekˮ, Félúton című versében. Mindkét idézet egy-egy kezdősor és ez a néhány gondosan megválasztott szó azonnal létrehozza a vers alaphangulatát.

Czilli Aranka kötetének helye van a könyvespolcokon. Versei mindenkinek szólnak, aki elég kíváncsi meghallgatni őket, hiszen mindannyian nap-nap után szembesülünk hasonló problémákkal. Ezek a költemények komoly értéket képviselnek, ajánlom mindenkinek, akit érdekel a vers, a modern költészet, vagy csak a szépséget keresi a sorok között.

Buzási Viktória

Érdeklődjön, felvesszük önnel a kapcsolatot!

CAPTCHA
Ez a kérdés azért van itt, hogy bebizonyítsa, hogy ön valóban ember (Ez a robotok által küldött kéretlen levelek elkerülésére lett kitalálva).