vágott B/5, 336 old., színes, fóliázott, keménytáblás kötésben, színes védőborítóval.
A 20. századi Erdélyben, a Ceausescu diktatúrában játszódó regény nem csak a mindennapi életet eltorzító, az emberi, a családi kapcsolatokat is félelemmel átitató elnyomó rendszer bemutatásával remekel, de Jókai Anna a szenvedélyek rajzának is mestere.
2018 november 27-én tartották meg a Széphalom Könyvműhely szervezésében Jókai Anna Szegény Sudár Anna című regényének bemutatóját a Duna Palotában – a nyolcadik kiadásét.
A mű 1987-ben készült el, de egy évet még várni kellett a megjelenésére, 1988-ban már Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.
A kötet egy fiktív karakter, Sudár Anna naplója, aki erdélyi magyarként elszenvedője a román diktatúra erőszakos integrálási kísérleteinek. Nagyjából negyven évvel a második világháború után játszódik, pontos adatot azonban nem tudunk, az évszám mindig ki van húzva a fejezetek elejéről. A helyszín sem derül ki „valamikor, valahol” - olvasható a könyvben. A hol és a mikor nem fontos, a kötet ugyanis bárhol, bármilyen elnyomó erőszak idején megállja a helyét.
Mégis jól ábrázolja az Erdélyi viszonyokat – pedig Jókai Anna maga sosem élt Erdélyben, de segítségére volt egy Magyarországon élő, erdélyi irodalomtörténész, aki az író rendelkezésére bocsátotta az édesanyjától kapott leveleket. Mai napig is nehezen találhatunk hasonló regényt, amelyet anyaországi író alkotott a romániai magyarok megpróbáltatásairól.
A történetben akárcsak a világháború idején, még mindig jegyrendszer van, az embereket a legkisebb vétségért is elviszik, nem bíznak egymásban, nem tudni, ki besúgó és kiben lehet megbízni. Ilyen körülmények között él Sudár Anna férjével, Kálmussal családi házukban, és a diktatúrával járó mindennapi nehézségekről és újabb és újabb rossz hírekről is úgy számol be, hogy érezni lehet: megszokta már, szinte a mindennapok részének tekinti ezeket. A kötet kétharmadában ugyan átkozódik és leírja a veszélyes igazságot, azonban utólag, mintegy saját merészségétől megrémülve mégis mindig kihúzza az árulkodó sorokat. Ahogy múlik az idő, Sudár Anna úgy érzi, minden csak egyre rosszabb lesz. Ő már érezhetően a jelenlegi állapotokkal is kiegyezne – a régmúlt időkről szinte csak nosztalgiával emlékezik meg, nem reménykedik abban, hogy visszatérnek.
Fiatalabbik fia román lányt vesz feleségül és megszülető gyermekük, Balázs az egyetlen, aki láttán Sudár Annában felébred a szunnyadó remény. Elhatározza, hogy a gyermeket minden nehézséggel dacolva magyarnak neveli, a naplóírásba is az ő kedvéért fog bele, neki címzi a bejegyzéseit, megszólítja, beszél hozzá bennük.
Kettejük kapcsolata a regény egyik központi eleme. Sudár Annának a gyermek jelent mindent, amit korábban elveszített, gyakran említi, hogy hiába káromlás, még Istennél is jobban szereti, pedig a hite az, ami folyamatosan, minden körülmények között tartja benne a lelket.
A rossz életkörülményeik, a tragikus események a bejegyzések egyfajta keretét képezik, szinte minden napra jut belőlük néhány. Azonban hiába a kisebbség tagja, Sudár Anna többször is megtapasztalja, hogy a rendszer a sajátjaival sem bánik kíméletesebben. Ő maga nem gyűlöli a románokat, bár írásaiból kitűnik, hogy valamiféle ellenérzést mégis táplál irántuk, de ezt jólelkű cselekedeteivel mindig megcáfolja. Nem a népet hibáztatja, gyakran nem is a rendszert, hanem a puszta emberi gonoszságot, rosszindulatot, ami valahol mindig felüti a fejét. Gyűlölni próbálja a gyűlöletet, hogy abból szeretet fakadjon, és igyekszik erre nevelni az unokáját is.
Minden reményét Balázsba veti, és hiszi, hogy nagy ember, nagy hazafi válik majd belőle, aki változtatni tud a világ menetén. Ez a nagy elvakultság azonban óhatatlanul is magában hordozza a kudarc fájdalmát. Kénytelen szembesülni vele, hogy a gyermeket román nagymamája szintén a „maga oldalára” szeretné csábítani, és megkezdődik kettejük harca Balázs szeretetéért és figyelméért.
A regény rendkívül összetett mondanivalója tehát a diktatúrában is kisebbségként élő magyarok nehézségei, a szülő-gyerek kapcsolat megpróbáltatásai és a hit körül forog.
Sudár Anna ereje a hitében rejlik, és a hit az egyetlen, amely ezekben az időkben képes lehet összekovácsolni a magyar embereket. Csak képes lehet, mert valódi összetartó erő a regény végéig nem születik, mindenkinek az egyéni problémáin segít túllendülni a hite.
Jókai Anna rendkívül érzékletesen ír: mindvégig az volt az érzésem, valódi naplót olvasok, egy valódi ember gyötrelmét ismerem meg a sorokon keresztül. Ugyanakkor kiválóan ábrázolja az emberi érzelmeket, tökéletesen át tudja adni a gyűlöletet, haragot, kétségbeesést, féktelen örömöt.
Nem véletlenül élte meg a regény immár a nyolcadik kiadását. Rengeteg mondanivalója van és minden, amit mondani akar és mutatni tud, aktuális a mai napig, és a jövőben is az marad.
Buzási Viktória