"Ismered a nagylelkűséget, a szolgálatkészséget és bátorságot? A szívedből ismered? Legalább az egyik érzést! Akkor fölizzhat benned - máskülönben a károdra lesz (!) - a Grál-fény, a lovagok világossága." A mához szól az ősi legenda a jeles felvidéki író sajátos interpretációjában.
216 oldal
„Ismered a nagylelkűséget, a szolgálatkészséget és bátorságot? A szívedből ismered? Legalább az egyik érzést! Akkor fölizzhat benned – máskülönben a károdra lesz (!) – a Grál-fény, a lovagok világossága.ˮ – olvashatjuk az intelmet Krausz Tivadar 2017-ben megjelent, A Szent Grál Godwin szerint című könyve fülszövegén. Az ajánlóba rejtett figyelmeztetés az olvasónak szól és a Grál birtoklásának legfőbb ismérveit sorolja fel. Előre jelzi: az, aki nem rendelkezik eme nemes erényekkel, hiába is veszi kezébe a könyvet.
Krausz Tivadar egy lovag. Nem is akármilyen: egy Grál-lovag. Életében előkelő helyen áll a kardvívás, sőt, kölcsönhatásban áll számára egymással a toll meg a kard. Bár nem nehéz, kétkezes pallost, hanem japán kardot forgat, tekintsünk el ettől az apróságtól, hiszen ízig-vérig az európai lovagkultúra szerelmese.
Rozsnyón született, a mai Szlovákia területén, még ifjú korában költeményei miatt többször is megjárta a börtönt. Magyarországra huszonhárom éves korában költözött. Színészként és dramaturgként dolgozott, itthon harminc éve a Kapu című folyóirat munkatársa. Nyomtatásba került kötetei között megtalálhatóak verseskötetek, elbeszélések és regények is. Jellegzetessége a radikális eklektika, ebben a stílusban írta meg A Szent Grál Godwin szerint című művét, mely egy posztmodern átirat, epikus formában megalkotott költői szöveg.
A Grál-legendát és az azt őrző lovagok, valamint Arthur és Merlin történetét számtalan módon feldolgozták már, Krausz Tivadar ehhez a népes szövegeggyütteshez csatolja hozzá saját kötetét. A mű rövid, néhány oldalas elbeszélésekből áll. Az egy-két különváló történeten kívül a Parsifal életét bemutató legendákról szól; ki volt az apja, hol született, hogyan nőtt fel, illetve elregéli kalandos útját, ami a Grál megtalálásáig vezetett. A könyv végén, Parsifal legendáitól függetlenül Merlin és Godwin a Grálra vonatkozó eszmefuttatásaival és sajátos értelmezéseivel ismerkedhetünk meg.
Krausz az Utószóban leírja, mindent elolvasott, ami magyarul és az általa ismert nyelveken a Grál-témakörben elérhető volt számára. Különböző forrásokból válogatta össze a kötet szövegét, kiegészítve őket saját gondolataival. Az Utószóban felsorolja, milyen írók művei kerültek bele a könyvébe és azt is megtudhatjuk, hogy a Merlin-Godwin szál teljes egészében tőle származik. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy a mű egyszerre őseredeti realitás és kortárs fikció, a forrásokat komolyan vevő átköltés, melybe a saját Grál-értelmezését is belecsempészte. Utószava ugyanakkor komplex történelmi ismertető: szerepel benne a kupa-és kardkultusz története és szinte minden író említésre kerül, akik valamilyen formában írtak a Grálról, valamint az olvasó arról is tájékoztatást kap, vajon földi halandó számára ma megtekinthető kincs-e a Grál és ha igen, hol található.
A Grál nem csupán kehely, de hogy megtudhassuk, micsoda még, át kell rágnunk magunkat Lancelot és Parsifal kalandjain és el kell érkeznünk a kőágyából kikelő Merlinig, aki ellenségével, Nimue vízi tündérrel szemben életre kelti és tanítani kezdi Godwin lovagot, hogy a segítségére legyen.
Krausz stílusa, az eklektika segítségével nem csupán egy újfajta átiratot alkotott; feltette a kérdést is, hogy egy olyan ősi eposznak, mint amilyen a Grál-legenda, vajon helye van-e a mai világban? Értelmezhető-e a mai korra és adhat-e valamit a jelenkori olvasónak a Grál-kultusz és a Grál-szerelem? Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése az olvasó feladata.
Buzási Viktória