Bolygópályák
„Mezey Katalin szelektivitása szigorú, rezdülékenysége a szélhárfa húrjainak kiszolgáltatottsága; ismeri (és lakolja) a szavak mágikus erejét – mely erő a kimondás után visszavehetetlen; a szépséges helyett az önmagához is kegyetlen őszinte számvetést választja; mert nem vezeti félre a poszt-avantgard zsákutca-portyázó öncélúsága. Ugyanolyan könnyűséggel és hitelesen rímel – amilyen alázattal követi és várja ihletét, hogy felvegye a prózavers hátára...” - írta Határ Győző huszonöt évvel ezelőtt. Illenek szavai a Bolygópályák című új kötet lírájára is. Természetes, hogy ez a költészet az elmúlt negyedszázadban sok keserű tapasztalattal, és a szűkebb-tágabb környezetben átéltek következtében az emberi minőség és a jövő iránti aggodalommal és szkepszissel rétegződött, mégis kiegyenlítettebbé vált: a hit és az irónia, önirónia fénye átjárja a sötétebb tónusokat is.
B/5
126 oldal
